Olyan ez, mint amikor kinézel magadnak egy táskát a születésnapodra, de nem egy akár milyen táskát, hanem egy olyan egyedi tervezésűt, amiből csak és kizárólag egy példány létezik az egész világon. Mondani sem kell, hogy nem olcsó ezért esélyed sincs csak úgy megvenni. Te nagy boldogan újságolod mindenkinek, hogy mennyire vágysz rá. Mindenki egyetért abban, hogy az a táska igencsak jól néz ki, és tökéletesen passzol hozzád még akkor is, ha nem megy minden ruhádhoz és talán egy kicsit el is van méretezve. Számolod a napokat és várod, hogy végre a kezedben tarthasd imádatod tárgyát. Aztán eljön a jeles nap. Mindenkitől kapsz valami szépet. Minden csomagot különös izgatottsággal bontasz ki, hátha abban lesz az, amire olyan nagyon vártál, de nem. Egyik sem az a csodálatos táska. Persze a többinek is örülsz, de az a táska azért mégis csak a legjobb, legszebb, legcsodálatosabb táska, amit valaha láttál. Belegondolsz, hogy holnap valaki, akinek feltételezzük, hogy jó sok pénze van, betér az üzletbe, durván megragadja a táskát és a bamba, ügyetlen pénztáros lány elé veti. Rávicsorog a szegény szerencsétlen földi halandóra és a húsz méter hosszú, agyon csicsázott műkörmével a zsebébe nyúl, előránt húszezer forintot majd pökhendien, odaveti a lánynak. Az meg csak mélán bámul a tűsarkúban eltopogó kis liba után, aki boldog vicsorral az ábrázatán szlalomozik tovább a bevásárlóközpontban maga mögött lóbálva a táskát. Szörnyű egy kép de minden bizonnyal ez vár majd szegény kis táskára. Talán már-már a könnyeiddel küszködsz, mert egyre többször kísért meg ez a vízió. Nem hagy nyugodni az az érzés, hogy ez a táska valaki másé lesz. Ilyen nem történhet meg veled de, nincs mit tenni, hiszen törvénytisztelő állampolgárnak vallod magad, ezért nem fogod ellopni a táskát. Arról nem is beszélve, hogy félsz. Félsz, hogy lebuksz, hogy az eladó a nyakadra küldi a biztonsági őrt, aki elkap. Így nem hogy a táska nem lesz a tiéd de, még talán börtönbe is kell vonulnod. Nem, nem mered megtenni, úgyhogy inkább csak némán nézed a tűsarkús csajt, ahogy elsuhan előtted a táskával. Meghúzod magad és próbálod leplezni a könnyeidet. Sikerül is, egészen addig, amíg mögéd nem lép az egyik barátnőd és el nem kiáltja magát: Nézd! Nem ez az a táska, amit annyira szerettél volna? Nagyon jól néz ki. Kár, hogy már elvitték. Hozzád jobban illett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése